Január 1., kedd

Az új év első napja. Új nap, de nem valami fényes! Reggel nyolckor a hólyagom már majd' szétdurrant, de a gazdám úgy aludt, mint akit agyoncsaptak, és olyan szagot árasztott, mint a legszörnyűbb kocsmák vécéi. Szegény ultraérzékeny orrom! Érdekes, az emberi orrban ügye úgy ötmillió receptor lehet? Na hát az enyémben legalább kétszázhúszmillió van. Jobban érzékelem a szagokat, mint a legérzékenyebb műszerek. Na nem mintha most ennek annyira örülnék! Bele sem merek gondolni, mit ehetett tegnap!

 Mindenesetre a szokásos ugatás és arcnyalogatás ma reggel nem használt. Melegebbnél melegebb helyekre küldött el, aztán megfordult és a helyére húzta a párnát. Hát mondják meg, mit tehet ilyenkor egy magamfajta szegény keverék? Muszáj volt lepisilnem a takarója csücskét! De még a pisi szúrós szaga sem zavarta, ezért vagy egy órán át ugattam, mire végre hajlandó volt kikászálódni az ágyból. Nagyon sápadt volt, a fejét szorongatta, és mindenfelé szétszórta a szőrzetét. Azt mondják, a kutyák idővel hasonlítani kezdenek az emberekre, akikkel együtt élnek. Hát nagyon remélem, hogy ez nem igaz! Nem csoda, hogy egyetlen szukát sem tud felszedni! Ahogy kinéz, én akkor sem érnék hozzá, ha tetőtől talpig illatos baconbe lenne bugyolálva! Valami tequila nevű dologról motyogott, meg arról, hogy az ágyba vizelt. Végre valami! Hát így kell kezdeni egy új évet! Bár nem kifejezetten ,,Örülök, hogy hazajöttél!"-pillanat volt, azért illendően köszöntem neki: gondosan ügyeltem rá, hogy a magasabb fekvésben lévő vakkantások tökéletes összhangban legyenek a mély hangokkal ( lenyűgöző, hogy mekkora a hangterjedelmem! ) , csak annyiszor húztam meg a pizsamáját, amennyitől még nem lett ideges, és még fel is ugrottam rá néhányszor. Hát, ezt bizony már nem lehet továbbfejleszteni! Még kecsesen meg is pördültem, és közben olyan magasra ugrottam, hogy a nyelvemmel sikerült elérnem a fülkagylóját. Látják, így kell üdvözölni valakit!
 Egy elég rövidre sikeredett séta után úgy döntöttem, hogy a kutya-ember barátság érdekében, és hogy a ,,a kutya az ember legjobb barátja" gondolat előtt tisztelegjek, teszek némi engedményt a tavalyi újévi fogadalmaim terén. Így, feltéve, ha ő is jól viseli magát, még jobbá tehetjük kapcsolatunkat. Így hát leültem a kandalló elé, hogy elgondolkozzam azon, mit tehetnék az ügy érdekében, ő pedig bekapcsolta a tévét, és bámulni kezdett valami szörnyű, régi filmet. Szellentettem egyet, aztán éreztem, hogy ő is. Hát nem szép az élet?